ZENWOOD.HU
sss

Kerti tároló

A kerti tárolók manapság nagyon elterjedtek, hiszen természetes anyagból készülnek, így környezettudatos hatást keltenek, igen megnyerők. A funkcionalitásuk mellett, hogy megóvják értékeinket, esztétikus díszévé is válhatnak kertünknek.
Az évek során nagyon sok olyan eszközünk, tárgyunk gyűlik össze, amelyeket nem tudunk feltétlenül a házban tárolni. Sőt, nem is tudnunk mindent. Egy nagy, magas létrát vagy a fűnyírót nem tarthatjuk bent a lakóházban.
Ezért minden háztartás igényel olyan kültéri tárolókat vagy épületeket, ahol az ilyen eszközöket tárolni tudja. Nagyon fontos, hogy ezek biztonságban is legyenek. Ilyen eszközeink, amelyek minden otthonban megtalálhatók, a kerti munkálatokhoz szükséges eszközök, szerszámok, létrák, a fűnyíró, takarítóeszközök, kerti bútoraink stb. Azt, hogy pontosan milyen tárolóra van szükségünk, azt igényünk és szükségleteink határozzák meg.

Kialakítás, anyagválasztás

Mi alapján válasszuk ki a megfelelő kerti tárolót? Első szempont a megfelelő méret kiválasztása. Át kell gondolnunk, hogy milyen célra szeretnénk használni, mit szeretnénk benne tárolni most és a jövőben egyaránt. Mivel a fa könnyen festhető, így annak külső színét igényünknek és ízlésünknek megfelelően alakíthatjuk. Ha szerszámok tárolására akarunk faházat gyártatni, akkor, a funkcionalitás érdekében, mindenképp érdemes duplaajtós kivitelt vásárolni. Faházat előtetős kivitelben is beszerezhetünk. Az általunk gyártott kerti tárolók, szerszámosházak leginkább lucfenyőből készülnek, e fafaj előnye, hogy évtizedeken át is ellátja a feladatát, de mindenképp fontos a megfelelő külső védelem. A faházak tetőfedése, általában, cserép vagy zsindely.
A tartósság érdekében érdemes a faházakat évente egyszer lefesteni és amennyiben lehetőségünk van rá, betonalapra helyezni. A beton megakadályozza, hogy a fa magába szívja a talaj nedvességét, valamint stabil alapot is ad. A szerszámosházak tökéletes megoldást nyújtanak szerszámaink, kerti eszközeink, kerti bútoraink, sport-és kempingeszközeink, a fűnyíró stb. praktikus, biztonságos és helytakarékos tárolására. Egyes típusok dupla, kétszárnyú ajtóval rendelkeznek, amely a funkcionalitást még inkább növeli. A szerszámosházak megóvják szerszámainkat a szennyeződéstől és a nedvességtől is. Ezek igen stabil szerkezetek, és egyes típusok zárhatók is, így teljesen biztosak lehetünk abban, hogy értékes tárgyaink jó helyen vannak. A kerti tárolók ellenállók, nem okoz bennük kárt sem az eső, sem a hó és a fagy sem. A fa szerszámosházak előnye, hogy igen esztétikusak, jól beleillenek a környezetbe.

Tervezés és gyártás menete

Az első és legfontosabb lépés az igények pontos meghatározása, amit a helyszíni felmérés után a tervezés követ. Miután minden paraméter le lett tisztázva, a rendelkezésre álló információk alapján árajánlat készül, aminek elfogadása után megkezdjük a kért tároló anyagának megmunkálását, kezelését, előszerelését, így csökkentve a helyszíni munkák mennyiségét.